INSPIRÁCIÓS CSIZIREDŐNY BLOG

 

Ötletek, stílusok, tippek az árnyékolástechnika és nyílászáró témakörökben

Az árnyékolók szerepe a hőszigetelésben: tényleg olyan fontos lenne?

Az árnyékolók szerepe a hőszigetelésben: tényleg olyan fontos lenne?

A hőszigetelés kérdése főként a téli időszakban szokott előtérbe kerülni, pedig nyáron sem kevésbé lényeges a kérdés, sőt!

Fontos szem előtt tartani, hogy egy épület belső hőmérsékletének lehűtése jóval nagyobb energiát vesz igénybe, mint általánosságban annak felfűtése, így nagyobb költségeket is jelent a tulajdonosoknak.

 

Megfelelő hőszigeteléssel azonban megkönnyíthetjük saját dolgunkat, és nagyban csökkenthetjük hosszútávú költségeinket, hiszen a házunk vagy lakásunk belső tere kevésbé tud felmelegedni, így a hűtésre sem kell feltétlenül nagy mennyiségű energiát fordítani.

 

Na, de most már biztosan ön is szeretné tudni, hogy kapcsolódik a témához az árnyékolástechnika!

Nézzük csak!

Logikusan is kikövetkeztethető, hogy ha a forró napsugarakat nem engedjük bejutni a belső légtérbe, akkor azok nem, vagy csak jóval kisebb mértékben képesek felmelegíteni az itt található levegőt!

Csak kevesen tudják, de a napsütés hatására a bent található tárgyak is képesek magas hőt felvenni, és ha ezeknek magas a hőtartó képessége, szintén nagyban hozzájárulnak a belső hőmérséklet emeléséhez.

megfelelo szigeteles arnyekolas1

Két különböző típusú árnyékolási mód közül is választhatunk: a belső árnyékolók az ablakok belső oldalán, míg a külsők értelem szerűen a külső oldalon helyezkednek el. Köztes megoldás lehet a roletta, melyet a kétrétegű ablakok közé is felszerelhetünk.

A belső árnyékolók ugyan nem engedik bejutni a napsugarakat, ugyanakkor az ablaküveg felmelegedését nem gátolják meg, így, ha a hőszigetelés a fő szempont, nem jelentik a legideálisabb megoldást.

A külső szigetelők azonban elzárják az üveg felületeket a napfény elől, így annak felmelegedését is megakadályozzák.

A redőnyök esetében az ablak és palást közötti térbe szorult levegő egy plusz szigetelő réteget is képez. Ennek köszönhetően egy jó minőségű redőny akár 23%-kal is képes csökkenteni otthonunk nyári belső hőmérsékletét.

Hogy milyen ablakra, melyik helységbe milyen a legideálisabb árnyékoló választás, az sok tényezőtől függhet. Ennek kiválasztását már érdemes az ablakok beépítésekor megtenni, még akkor is, ha az árnyékolók akkor még nem kerülnek feltétlenül beépítésre.

Az utólagosan kiválasztott árnyékolók is elláthatják szigetelő funkciójukat, ugyanakkor a nyílászárók beszerelésekor elmulasztott tervezés később gátakat szabhat a kivitelezésnek.

Professzionális csapatunk 25 éves szakmai múlttal rendelkezik mind a nyílászárók beszerzése, beépítése, mind az árnyékolástechnikai eszközök professzionális kiépítése területén.

Ha kétségei, kérdései merülnének fel azzal kapcsolatban, melyik módszer lenne az ön számára a legideálisabb választás, ne késlekedjen, keressen minket bizalommal, és mi megkönnyítjük a folyamat lebonyolítását.

Számos gyártóval állunk remek partnerségi kapcsolatban, így megrendelés esetén többféle ár kategóriájú, de egytől egyig kiváló minőségű termékre tudunk önnek ajánlatot tenni.

Csapatunk országszerte vállal kivitelezéseket, így ha önben is megszületett a döntés, hogy szeretné otthonát professzionális árnyékolókkal felszerelni a jó szigeteltség érdekében, mi várjuk jelentkezését!

Ne feledje, hogy 2021 januárja óta az állam lakásfelújítási támogatást biztosít a gyermeket nevelő vagy váró családoknak, így az árnyékolástechnika kiépítésével járó költségeket akár 50%-kal is csökkentheti.

Ha szeretne többet megtudni arról, hogy Ön jogosult-e a támogatásra, ne habozzon, keressen minket bizalommal! Munkatársaink a támogatás megigénylésében és lekérésében is hatékony segítséget tudnak ügyfeleinknek nyújtani!

Teljen ez a nyár végre az Ön számára is kényelmes hőmérsékletben anélkül, hogy a légkondícionáló által generált hatalmas villanyszámla beárnyékolná örömét!

Mi segítünk önnek a legkedvezőbb és leghatékonyabb megoldást megtalálni, és ha megszületett a döntés, meg is valósítjuk azt!

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések