Nem csak a hidegtől meg a zajtól, de a betörőktől is megóvhat a jó nyílászáró!
Talán elsőre nem is gondolnánk, milyen kulcsfontosságú szerepe van a megfelelő nyílászárók és árnyékolás technikai eszközök megválasztásnak!
Ugyan sokszor taglaltuk már, milyen fontos, hogy ablakink és ajtóink jó minőségűek legyenek.
Milyen kedvező hatási vannak a jól megfontolt árnyékolástechnika kiépítésének, de arról sajnos elég kevés szó esik, hogy az illetéktelen behatolások kísérletei során is milyen hatékonyan védhetnek ezek az elemek minket.
Mára már egyre több otthonban, irodában, ipari épületben van kiépítve riasztó, kamerarendszer vagy van bekötve távfelügyelet, de sajnos ahogyan az ezzel kapcsolatos technológia fejlődik, úgy alkalmazkodnak ehhez a betörők is.
Ne ámítsuk hát magunkat azzal, hogy ha nekünk van riasztónk, az biztosan visszatartja majd azokat, akik mindenképpen be szeretnének jutni ingatlanunkba!
Bár kétségtelenül még mindig van visszahúzó ereje ezeknek a biztonságtechnikai felszereléseknek, ugyanakkor azt is kimondhatjuk, hogy a legjobb védekezés az, ha a lehető leginkább megnehezítjük a bejutást.
A régebbi típusú nyílászárókon keresztül bejutni egy házba legtöbbször nem nagy művészet, akár egy a kérdésben nem jártas egyén is könnyedén fel tud feszíteni egy rosszul funkcionáló ajtót vagy ablakot.
Ugyanakkor a modern, több ponton záródó, masszív ajtókkal vagy ablakokkal nincs a behatolóknak ilyen könnyű dolga.
Ha megfelelően választjuk ki a nyílászárókat, sokat spórolhatunk a rácsok kiépítésén, ami lássuk be, nem csak költséges, de esztétikai és lélektani szempontból sem számít a legkedvezőbb megoldásnak.
Nem mehetünk el az árnyékolók ennek a kérdéskörben betöltött fontos szerepe mellett sem.
Már maga a szándék megszületése pillanatában is lényegi kérdés, hogy az ablakokon be lehet-e látni, ki lehet-e figyelni, milyen értéktárgyak vannak odabent, illetve meg tudják-e figyelni a majdani betörők a család viselkedését, ritmusát, otthon tartózkodásának jeleit.
Emellett pedig az is tény, hogy például egy masszív redőnyön való keresztüljutás további nehézséget jelent a behatolók számára, így már maga a behatolási szándék is keresztülhúzható egy ilyen egyszerű, de mégis praktikus és esztétikus rendszerrel.
Tehát ne csak azért gondolkozzon el régi nyílászárói cseréjén, mert azok már nem töltik be megfelelő hang vagy hőszigetelő funkciójukat!
Értékeinek és családjának védelmében is nagyon fontos, hogy otthona megfelelően erős, jól záródó és biztonságos ablakokkal, ajtókkal és árnyékolókkal legyen felszerelve.
Mi a Csiziredőny-nél csak és kizárólag a legjobb minőségű és legbiztonságosabb termékeket ajánljuk, és a beszerelés során is extra figyelmet fordítunk a biztonságra.
Az árnyékolók megtervezése során azt is figyelembe vesszük, melyik típus szolgálja leginkább a család érdekét és biztonságát, hogy ne csak a fénytől, de a rosszakaróktól is megóvhassuk ügyfeleinket!
Ha már megszületett önben a döntés, hogy itt az ideje a régi ablakokat vagy ajtókat újra cserélni, esetleg kiépíttetné, felújíttatná az árnyékolástechnikát otthonán, keressen minket bizalommal!
Megígérhetjük, hogy a legmagasabb minőségű elemek kiválasztásában épp úgy partnerek leszünk az ön számára, mint a gyors és hatékony kivitelezésben és a piaci árakhoz képest kedvező feltételek biztosításában egyaránt!
Ne feledje, hogy az idén január óta igényelhető felújítási támogatás segítségével akár 50%-kal is csökkentheti költségeit, és mi ebben is hatékony segítséget nyújtunk majd!
Ránk bízhatja az igénylés folyamatát, a dokumentáció összeállítását és a támogatási összeg lehívását egyaránt!
Keressen minket bizalommal itt a weboldalon található elérhetőségeinken, mi állunk majd rendelkezésére! Országosan vállalunk kivitelezéseket, rövid határidővel!